2016. máj. 8.

Mozis filmek vélemény

Sziasztok!
Nos mivel legalább1 hónapja nem volt bejegyzés ezért rávettem magam arra hogy összedobjak valamit.
Remélem hogy nyáron több időm lesz foglalkozni (bár ezt nem hiszem) a bloggal, mert most kb havonta nézem meg hogy történik e valami.

Mivel szinte majdnem minden héten megyek moziba ezért gondoltam elmondom nektek a véleményemet a filmekről, amiket megnéztem az elmúlt hetekben, hónapokban.

A vélemények spoilert tartalmazhatnak!


 Nagyfater elszabadul





A barátommal vitatkoztunk hogy melyik filmet nézzük, mert én a fiút szerettem volna de mivel már volt foglalásunk ezért nem változtathattunk. (egy időben adták a kettőt) Nem igazán érdekelt ez a film.
Nos Zac szerepét végig utáltam a filmben, mert azt a kis jó kisfiút játszotta lenyalt hajjal, és hát nemigen illett hozzá a szerep. De Niro nagyot alakított, a poénok jók voltak, de a vége elég sablonos lett, már az elejétől kezdve tudni lehetett hogy mi lesz. Ez zavart. Tehát találkozik a lánnyal a fősuliról majd újra beleszeret és összejönnek. 
Jó film, tényleg tetszett sokat nevettünk rajta, de inkább a fiút néztem volna meg:D

10/7 
Ajánlom, röhögjetek jót, de azért a rossz szomszédságnál nem jobb film.






                                                                  A főnök
Úristen imádtam ezt a filmet!
Alapból Melissa McCarthy fan vagyok tehát wow. Mel fantasztikusat alakít ebben a filmben is, az egész nagyon vicces mondjuk a trágár beszéd elég sok benne. Mindenkinek ajánlom, megéri megnézni.
10/10
















                                                                         A fiú
Mielőtt megnéztem ezt a filmet, elolvastam a véleményeket. Valaki azt írta hogy nagyon jó film, valaki pedig hogy pénzkidobás mert egy szar az egész. Nos engem nagyon érdekelt. És nem csalódtam a filmben. Laurent eleve imádom (Ya TWD fan vagyok), nagyon jól alakított. Elég para volt, és a története miatt is nagyon érdekelt. A filmnek a vége a legjobb, tehát biztosan lesz 2. része*-*. Nagyon várom érdemes megnézni egyik legjobb horror amit eddig láttam!
10/10
 












                                                             Bazi nagy görög lagzi 2

Egyik kedvenc filmem. Az első része is nagyon aranyos, vicces volt de a második*-*. Imádtam! Újra randiznak a szülők, a lányuk pedig megtalálja a szerelmét. És valakik újraházasodnak... A végére mindenki megkönnyezett/sírt a moziban:) Nagyon aranyos, és megható érdemes megnézni. 
10/10















                                                                Egy őrült pillanat
Nos nem tudom hogy pénzkidobás volt-e vagy sem. Talán. Igen. Ahj. 1200 forint elszállt:'( Ammivel néztük moziban, szerinte teljes pénzkidobás volt. Nos ya. Bevallom. Tehát a lényeg ugye (traileeer) Louna beleszeret barátnője apjába Antoine-be. Barátnője megutálja Lounát Louna apja pedig kergeti azt aki lefeküdt lányával, aki igazából a barátja Antoine. A két barátnő Louna és Marie jól összevesznek (meg is értem)  a vége pedig egy befejezetlen semmi. Annyi az egész hogy Antoine már összepakolta Marie és az ő cuccáét hogy elmennek onnan, de Laurent (Louna apja) azt mondja hogy felejtsük el. És ennyi. Szóval ya. Pénzkidobás, ne nézd meg. Max otthon a TVbe.
10/4-6











                                                                    Zoolander 2
Tegye fel a kezét aki ezt a filmet csak azért nézte meg (vagy szeretné megnézni) mert Justin Bieber van benne. (fanvagyokya)
Miatta megérte másfél órát végigszenvedni ezt a szart, pedig csak 6, ismétlem 6 percig szerepelt benne (ebből pedig 2 percig azt mutatták ahogy szétlövik a hasát). Jó hát na. Muszáj volt moziba megnéznem hamár big JB fan vagyok. Azért voltak jó részek. Béna poénok, szar színészek. (Bent bírjuk azér) De amúgy egy nagy szar. Barátomat elrángattam rá (utálja Justint) szóval végigszenvedte az egészet. Majd hazafele ezzel piszkált hogy amiért ezt megnézte velem ezért még jövök neki eggyel. Szóval a lényeg hogy ne nézzétek meg ha nem szeretitek JBt. Másfél órát elvesz az életedből. khmmm. 
10/10 (ezt csak Justinnak)
10/2 (ezt a filmnek)









Jövőhéten megyek a rossz szomszédság 2re, majd nyáron a két horrorra. Lights out és Démonok között 2 *-*
xx AS.